fbpx

Megértés, elfogadás, elengedés

A lélek legbensőbb küzdelmei

Szellemi tanítások a látható világon túlról

A regény születése:

Amikor harmincas éveim végén egy fájdalmas élmény hatására tollat ragadtam, még nem
tudtam, hogy regényt írok. Valójában nem annak indult ez az írás: egy álomszerű, ám
valóságosan átélt szellemkapcsolódás élményének naplószerű feljegyzése kezdte el önmagát
írni több dimenzióban. S miközben a spirituális élmény írásra ösztönzött, az írás tényleges
cselekvésre, amelyből újabb írás lett, majd újabb cselekvés, mindez pedig tucatnyi, addig
elképzelhetetlen, a fizika törvényeivel nem megmagyarázható élményeket szült.

 

Szédítő ütemben követték egymást a spirituális átélések, amelyek kicsúcsosodása szellemi vezetőim
bekapcsolódása volt az időközben regénnyé duzzadó történetbe. Amikor rájöttem, hogy nem
mindig a saját gondolataimat írom, megijedtem. Kezdetben tagadtam, hogy szellemi vezetők
és angyalok gondolatait rögzítem; komfortosabb volt a képzeletem számlájára írni, mintsem
vállalni, hogy társszerzőim akadtak, akik érzékszerveken túli, nem fizikai úton
kommunikálnak velem.

 

S miközben a történetem írta önmagát a jelenben, a múlt emlékképei
keresztszemekként kapcsolódtak a gondolatfolyamhoz.
A múlt és jelen párbeszéde közben olyan – látszólag jelentéktelen – momentumokba
botlottam, amelyeket régen észre sem vettem volna, de később fontos mérföldköveinek
tartottam a valaha pontosan megtervezett életutamnak.

Olvasóim küldték...

A csodák körülöttünk vannak.

De hiszen ezt Te pontosan tudod!

 Talán vannak személyes tapasztalataid! Talán olyan erős a hited, hogy erre nincs is szükséged. Bármelyik is igaz Rád, bizonyára kedveled, sőt kutatod az enyémhez hasonló témájú történeteket: megerősítenek, ébren tartanak, magasabb szférák felé röpítenek – Fényország felé, ahol más értelmet nyer a létezés fogalma.

Az én történetem egy a sok közül. Úgy hiszem, tanulságos. Egy angyal, egy leszületésre váró lélek, egy farkas és több emberi tanító és barát terelgetett életem legfontosabb felismerése felé. A csodás átéléseknek tanúja volt egy fantasztikus csoport, amelynek tagjai több spirituális kalandban velem tartottak…
….életeken át!

Vásárold meg az Angyal barna ballonkabátban című spirituális regényt, és éld át Te is ezt az utazást!

Tagadod az anyagi világon túli létezést?

Boldog és elégedett vagy?

Netán mégis hiányzik valami, csak nem tudod, mi az? Tegyél egy próbát! Olvasd el a könyvet, s aztán meglátjuk…

Sokáig csak akartam hinni, hogy van valami az ismert anyagi világon túl. Akartam, de nem tudtam, s a véglegességben, a végső megsemmisülésben való hit állandó szorongásban tartott. Mert mi értelme akkor ennek az egyetlen életnek? A világ túl logikus ahhoz, hogy véletlenül idepottyantson, véletlenül egyedivé, senkihez sem hasonlóvá alakítson – véletlenül épp ilyenné, épp ekkor, épp ezért… s majd egyszer véletlenül megsemmisítsen, mintha itt se lettem volna. És egyszer csak, épp, amikor nem vártam, megtörtént. Megtapasztaltam. És a világom megváltozott – értelmet nyert számomra a létezésem, mindannyiunk létezése! E megtapasztalásról olvashatsz az Angyal barna ballonkabátban című útkereső regényben, ha megrendeled!

Könyvbemutató

Részletek a könyvből...

Kérdésed van? Írj nekem!

Bármilyen egyéb kérdés merült fel benned a könyvvel vagy a fizetéssel, szállítással kapcsolatban, írj nekem és a lehető legrövidebb időn belül válaszolok neked!

    Magamról

    Tanár vagyok és logopédus. Feleség vagyok és anya. Magyar vagyok és ember. Legfőképpen ember – egy azok közül, akik keresik az utat a csillagok felé. Tanulni jöttem a Földre milliárdnyi lélektestvéremmel együtt – nem először és nem utoljára. Hosszú ideig keresgéltem a vallások között, vágyakozással tekintve a titokzatos mennyboltra, amely létezésünk eredetét, okát és célját rejti többrétegű fényfüggöny mögé.

    A spirituális útkeresés mellett másik szenvedélyem a szóvarázslás. Mindig tudtam, hogy az én műfajom a regény, csak nem találtam megfelelő témát. Végül az ölembe pottyant: a szó és a csillagok találkoztak egymással egy fájdalmas útszakaszon, s ebből az egyesülésből született első regényem, az Angyal barna ballonkabátban. Ebben a műben a hangé a főszerep, a folytatásban a fényé lesz.

    „A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságod. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.” (Pierce Brown)