fbpx

Angyal

barna

ballonkabátban

o

Hogy kerül egy barna ballonkabát egy angyalra? No és hol vannak a szárnyai? Vajon miért épp így mutatkozik? Választ kaphatsz ezekre a kérdésekre, ha elolvasod az Angyal barna ballonkabátban című spirituális regényemet. Mert a kabát végül föltárul, és fölfedi az igazságot.

o

A csodák körülöttünk vannak.

De hiszen ezt Te pontosan tudod!

 Talán vannak személyes tapasztalataid! Talán olyan erős a hited, hogy erre nincs is szükséged. Bármelyik is igaz Rád, bizonyára kedveled, sőt kutatod az enyémhez hasonló témájú történeteket: megerősítenek, ébren tartanak, magasabb szférák felé röpítenek – Fényország felé, ahol más értelmet nyer a létezés fogalma.

Az én történetem egy a sok közül. Úgy hiszem, tanulságos. Egy angyal, egy leszületésre váró lélek, egy farkas és több emberi tanító és barát terelgetett életem legfontosabb felismerése felé. A csodás átéléseknek tanúja volt egy fantasztikus csoport, amelynek tagjai több spirituális kalandban velem tartottak…
….életeken át!

o

Sokáig csak akartam hinni, hogy van valami az ismert anyagi világon túl. Akartam, de nem tudtam, s a véglegességben, a végső megsemmisülésben való hit állandó szorongásban tartott. Mert mi értelme akkor ennek az egyetlen életnek? A világ túl logikus ahhoz, hogy véletlenül idepottyantson, véletlenül egyedivé, senkihez sem hasonlóvá alakítson – véletlenül épp ilyenné, épp ekkor, épp ezért… s majd egyszer véletlenül megsemmisítsen, mintha itt se lettem volna. És egyszer csak, épp, amikor nem vártam, megtörtént. Megtapasztaltam. És a világom megváltozott – értelmet nyert számomra a létezésem, mindannyiunk létezése! E megtapasztalásról olvashatsz az Angyal barna ballonkabátban című útkereső regényben, ha megrendeled!

o

Tagadod az anyagi világon túli létezést?

Boldog és elégedett vagy?

Netán mégis hiányzik valami, csak nem tudod, mi az? Tegyél egy próbát! Olvasd el a könyvet, s aztán meglátjuk…

Részletek a könyvből

“Sárga fénybe öltöztette a nap a délutánt. Perceknek tűnt, mire kivehetővé vált a fényárban úszó rozsdás kapu. A temető előtt álltam. Szívem a torkomban kalapált. Reszkető kézzel nyomtam le a kapu kilincsét. A sírok közötti kocsiút domboldali kereszteződésében hevert valami. Egy pillanatra megálltam, hogy eltűnődjek, vajon mi lehet az, de édesanyám magával rántott. Eszelős rohanás előzte meg velőtrázó sikolyunkat. Sötétbe borult a világ. Sötétbe borult az elme. Miért? – szakadt föl belőlem a kiáltás – de a fájdalom nem szakad ki a mellből. Soha már.”

“– Örökké mellettem vagy? – Így van. És a Teremtővel, egy időben. – Hogyan lehetséges ez? – Mi, angyalok, nem hasadtunk szét. Részei maradtunk a Teremtőnek. Nem választattunk ki a szeretetteljes kísérletre. Úgy is mondhatom, nem mi kaptuk a nagyobb feladatot, hanem ti. Ennek okán végtelenül hálásak vagyunk nektek. Örömünkre szolgál, hogy a Teremtő által kiválasztott részeinket segíthetjük. Amikor kiválaszttattál az alkotásra, kiszakadtál az Egységből. Vannak rajtam kívül más lélekdarabjaid is: angyalok és emberek egyaránt.”

“Az idő már az éjszakát taposta, amikor újra alkalmam volt egyedül maradni, ekkor viszont pillanatok alatt fölemelkedtem a hetedik síkra. Ott egy hang azt mondta, ereszkedjek le az angyali világba, mert vár rám valaki az életfámnál. És valóban: a csodás babarózsa-indákkal benőtt, arany fényt árasztó diófa mellett Tézeuszt pillantottam meg rögtön azután, hogy a sziklafal becsukódott a hátam mögött. Úgy tűnt, mintha öröktől fogva ott állt volna. Kényelmesen a fa törzsének támaszkodott, kezét lazán törzse mellett tartotta egyik lábát a másik előtt keresztezve. Kigombolt barna kabátját enyhén lengette a könnyű szél. Arca türelmet, elnézést és gyöngéd szeretetet sugárzott.”

Profilkép insta 2

Amikor harmincas éveim végén egy fájdalmas élmény hatására tollat ragadtam, még nem
tudtam, hogy regényt írok. Valójában nem annak indult ez az írás: egy álomszerű, ám
valóságosan átélt szellemkapcsolódás élményének naplószerű feljegyzése kezdte el önmagát
írni több dimenzióban. S miközben a spirituális élmény írásra ösztönzött, az írás tényleges
cselekvésre, amelyből újabb írás lett, majd újabb cselekvés, mindez pedig tucatnyi, addig
elképzelhetetlen, a fizika törvényeivel nem megmagyarázható élményeket szült. Szédítő
ütemben követték egymást a spirituális átélések, amelyek kicsúcsosodása szellemi vezetőim
bekapcsolódása volt az időközben regénnyé duzzadó történetbe. Amikor rájöttem, hogy nem
mindig a saját gondolataimat írom, megijedtem. Kezdetben tagadtam, hogy szellemi vezetők
és angyalok gondolatait rögzítem; komfortosabb volt a képzeletem számlájára írni, mintsem
vállalni, hogy társszerzőim akadtak, akik érzékszerveken túli, nem fizikai úton
kommunikálnak velem. S miközben a történetem írta önmagát a jelenben, a múlt emlékképei
keresztszemekként kapcsolódtak a gondolatfolyamhoz.
A múlt és jelen párbeszéde közben olyan – látszólag jelentéktelen – momentumokba
botlottam, amelyeket régen észre sem vettem volna, de később fontos mérföldköveinek
tartottam a valaha pontosan megtervezett életutamnak.

o

Kérdésed van? Írj nekem!

Bármilyen egyéb kérdés merült fel benned a könyvvel vagy a fizetéssel, szállítással kapcsolatban, írj nekem és a lehető legrövidebb időn belül válaszolok neked!


    Író_30

    Tanár vagyok és logopédus. Feleség vagyok és anya. Magyar vagyok és ember. Legfőképpen ember – egy azok közül, akik keresik az utat a csillagok felé. Tanulni jöttem a Földre milliárdnyi lélektestvéremmel együtt – nem először és nem utoljára. Hosszú ideig keresgéltem a vallások között, vágyakozással tekintve a titokzatos mennyboltra, amely létezésünk eredetét, okát és célját rejti többrétegű fényfüggöny mögé.

    A spirituális útkeresés mellett másik szenvedélyem a szóvarázslás. Mindig tudtam, hogy az én műfajom a regény, csak nem találtam megfelelő témát. Végül az ölembe pottyant: a szó és a csillagok találkoztak egymással egy fájdalmas útszakaszon, s ebből az egyesülésből született első regényem, az Angyal barna ballonkabátban. Ebben a műben a hangé a főszerep, a folytatásban a fényé lesz.

    „A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságod. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.” (Pierce Brown)