Verseim
Kopog az Idő.
Tapintatlanul hangos.
Újra lehull a gesztenyefalevél.
Zokog a múlt.
Jaj
elnyel a hangzsák.
Fényrengetegben úsznak a szavak.
Sóhajt a ma. Üres tarisznya hever a vállán.
Ámde
alázatra int a halk remény.
Mégis
sír a távol – fülsértő hamis szoprán
És
a feneketlen, kiszáradt tavak.
Mandalavirágok
Mandalavirágok – Mennybéli kapuk.
Csukd be a szemed és látsz!
Szavakon túl fénylik csillagfaluk.
A csöndben életre kelnek az imák.
Szavakon túl a fény simogat.
Magához hív a mandalavirág.
Fuvolaszó bont életszirmokat.
Kegyelmet hoznak szerető imák.
A csönd, a hang, a fény felel.
Mit sejt a szív, azt tudja Ő.
Kitárt kapuk az Ég felett,
Egy villanás még – Szent Idő.
Megyek. Megyek. A Fény hívogat.
Már zárul a mandalavirág.
Egy perc még. Add rám palástodat!
Hadd zengjek el egy utolsó imát!